Sokmindenről írhattam volna, de nem írtam, mert nem volt se kedvem, se időm… Rövid beszámolót írok, de ne várjatok sokat, mert mostanság valahogy úgy érzem szenilis vagyok, és kiesnek a dolgok, és ez teljesen komoly. Kezdjük mondjuk az elején, azaz… múlt hét péntek, Chloé szülinapja, 17.-e.
Kecskemét
Péntek. Bizony ám, meglátogattam Chloét a falujában. Lássuk csak… elértem a 12.49-es vonatot, és jót beszélgettem a tüdőrákos bácsival, meg olvasgattam stbstb. Aztán megérkeztem Kecskemétre, leestem a vonatról, és Chloé nyakába ugrottam. Sétáltunk egyet, körbenéztünk, aztán úgy döntöttünk inkább hazamegyünk, mert nagyon meleg van, és inkább később térünk vissza a belvárosba. [x D] Szóval megérkeztünk hozzájuk, megnéztük a kertet, meg a teknősöket, és levontam a következtetést, hogy beleszerettem a kertbe. x ] Bementünk, bemutatkoztam a családjának, aztán bementünk a szobájába, beszélgettünk, gumicukroztunk, stbstb. Aztán visszamentünk a városba, vettünk hajfestéket, meg összefutottunk Balázsékkal is, aztán elücsörögtünk az ottani Deák téren, így aztán megint trúdeákosnak éreztem magam. x D Nagyrészt ennyi a péntekről, mondom, szenilis vagyok. Szombat. Felkeltünk, és nekiálltunk hajatfesteni. Féltem.
Kibaszottulhúdenagyon féltem, de akkor még nem tudtam. Közben megjöttek Lucáék, Chloé kibontotta az ajándékaikat, aztán meg lemostuk a hajamról a festéket, és áááá nagyon jó lett, most már végre újra rózsaszín vagyok. ^^ Szóval elvoltunk így négyen. Aznap viszonylag korán lefeküdtünk aludni, mert másnap korán kellett kelnünk, hogy elkészüljünk. Vasárnap. Felkeltünk, reggeliztünk, készülődtünk, aztán irány Pest. A vonatút egész gyorsan elrepült, elszórakoztunk azzal, hogy beadtuk a velünk egy kabinban utazóknak, hogy mi igazából Japánban élünk, és amikor leszálltunk a vonatról majd meghaltunk a röhögéstől. Anyumék kijöttek elénk, tarháltam tőlük pénzt, aztán mentünk tovább, fel tetőre. Beszélgettünk, aztán egyszer csak Zetsu vala hívott, hogy Westendben vagyunk-e. Így aztán lementünk hozzájuk, mekinél találkoztunk, aztán Korti elkísérte Dalmit, mi pedig bementünk Happy Meal-ezni. Ezek után mentünk fel tetőre, ahol elvoltunk, beszélgettünk így… őőő nem tudom hányasban. Ott volt ugye Korti, Macs, Chloé, Zetsu, később Kiba[szott] és Eszti is. Néha odatévedt Rudi BÁCSI is, és beszélgettünk. Aztán lőn 7 óra, Nikooo.
Nippon Groove, 19. Vasárnap
Szóval 7-kor találkoztunk Nikoval, illetve Andrissal is, akit még úgyszintén Martionról ismerek [de psszt, ez titok vala]. Szóval igen, beszélgettünk, aztán elmentünk alkoholt venni, Andris pedig lelépett, egyszóval ott maradtunk 3-an lányok, ittunk, vécére szaladgáltunk stb. Később megjöttek a többiek is őő… Hisztispicsapeti, a haverja, Zetsuék ugye, Ádis, és Peti, meg még… sokan, akik még később estek be, de innen már kicsit kevesebb infot tudok közölni, mert nem emlékszem mindenre tisztán. 6-os villamos, Petőfi híd Budai hídfő ugye, a Duna partján még leültünk inni természetesen, mert még maradt alkohol. Békésen elfogyasztottuk, nevetgéltünk mindenfélén, amikre nem emlékszem, aztán bevonultunk az A38-ra. Ott aztán volt minden, tánciztunk, kiabáltunk a hídon táncoló formának, hogy vegye le a nadrágját is, és megmutatta a seggét, meg őőő táncoltunk, meg egy forma meghívott absinthe-ra és őőő… Ja, igen, a hídon táncoló formával táncoltunk is, és rohadt vicces volt. x D Aztán valami zenére muszáj volt felszaladnom táncolni, és seggrevágtam magam a lépcső előtt, ami amúgy nagyon vicces volt. Hajnalban jöttek a retrosok is, és izé az egyiket sunáztam volna, de aztán nem sunáztam, mert uram van, meg amúgy sem illik retrosokat sunázni. Be is szóltam nekik, hogy hűű retrosok, és amikor vigyorogva jöttek kifelé, mondtam nekik, hogy jééé, az előbb nektek szóltam be, hogy hűű retrosok, de csak azért, mert gázak vagytok. Igazából ezek után teljesen jól elspanolgattunk velük, aztán go haza, alszi. Az elkövetkezendő pár nap nem lényeges, leszámítva a tegnapi Erusshos, Krisztás napot. 
Szerda este, Stop Shop, Érd city
Szóval tegnap taliztunk Krisztával, meg Erusshal, és velük gengeltem Érd City központjában. Mindenféle faszságról beszélgettünk, mókáztunk, kacagtunk, meg inglisül beszéltünk. Aztán le akartuk hívni a Bettit, aki a lakótelepen lakik, ahol sok a szunyog, de nem sikerült, a telefont is lenyomta, szerintem 9-kor ő már alszik, vagy maszturbál, vagy nem tudom… Hát igen, ez a mai világ… Szóval vissza mekihez, ott gengeltünk előtte, aztán meg a sétálóutcában [érden ilyen is van, bleee], ott pózoltunk muskátlival, oszloppal, meg mindenfélével. Izé, azt hiszem ennyi röviden, aztán mentünk haza, és pont. Anyukám pasija meg hozott nekem Ice Tea-t, és ezt közölnöm kellett, mert mindig teljesen meghatódom tőle. x $ A saját anyám nem hoz nekem Ice Tea-t. x $ x D Na mindegy, szóval meghatott, hogy gondolt rám.
Holnap CSB-zünk Krisztáéknál, lehet lenézünk Club Spätenbe, de én félek, hogy megtapogatnak majd a cigányok, meg belenyúlnak a hajamba a retrosok. Igazából már paranoiás vagyok.
Szombaton meg Digital Sushi, és előtte végre láthatom Petit. Ł *-*