Nem vagyok annyira nagyon mazo, hogy idáig önszántamból, vagy csak úgy viccből fent maradjak, pedig ez mostanában nagyon divatos… Ébren voltam, fél hat körül járt az idő, amikor hallottam, hogy valaki elhúzza a kaput, és kiáll a kocsival. Kikukucskálok. Nagyapám. Megy el, de nem dolgozni, nem ing volt rajta. Megvártam, míg elment, megkerestem a leskelődéshez legmegfelelőbb pontot, és vártam. Nyomorúságos negyed órát töltöttem az ablakban, a redőny mögött, de… Hazajött papám. Visszaállt a garázsba, na mondom ez már jól kezdődik. Csukta be a garázskaput, ott van a kezében a bor. Hejj de jóóóó, szép napoknak nézünk elébe. Szívem szerint átmentem volna, leültem volna mellé, és na, akkóóó igyunk kijelentéssel töltöttem volna magamnak, és rágyújtottam volna. Talán észbe kapott volna. Nem vagyok már annyira gyerek, hogy ezt a példát kövessem, de követhettem volna, lévén ezt láttam tőle. Ha nem súlykolták volna belém, hogy ez rossz, én is ezt tenném. Ezt is teszem, csak nem ilyen mértékben. Nem is tudom mi lett volna a reakciója, talán asztalra borult volna, és elkezdte volna mondani, hogy de mást nem tehet… És akkor tőlem jött volna a kijelentés, lévén basszunk be mind. Talán nem is törődik mással, önző, mint feltűnt már az idők során, önzőbb, mint én. Anyámnak nem elég, hogy kórházban van a mamám, és… az orvos is azt mondta fel kell készülni a legrosszabbra. Nem. Nagyapámnak be kell basznia. Anyám persze bemegy holnap a kórházba, és nagyapámat nagy valószínűséggel nekem kell majd itthon tartanom, hogy ne menjen ő is. Aztán a szokásos szöveg, hogy én vagyok az ő Kiscsillagja, és le fog szokni a piáról. Várom.
A következményekkel nem is törődnek… szerda, aug 5 2009
Csakmondomésmondom and Hudenagylelkitrauma 6:14 de.
Mert írhattam volna, de nem írtam. csütörtök, júl 23 2009
Csakmondomésmondom and Partitájm and Picimiya világot lát. érd, chloé, Digital Sushi, falu, Kecskemét, lakótelep, móka, Meki, Nippon Groove, rózsaszín haj, Stop Shop, westend 10:44 du.
Sokmindenről írhattam volna, de nem írtam, mert nem volt se kedvem, se időm… Rövid beszámolót írok, de ne várjatok sokat, mert mostanság valahogy úgy érzem szenilis vagyok, és kiesnek a dolgok, és ez teljesen komoly. Kezdjük mondjuk az elején, azaz… múlt hét péntek, Chloé szülinapja, 17.-e.
Kecskemét
Péntek. Bizony ám, meglátogattam Chloét a falujában. Lássuk csak… elértem a 12.49-es vonatot, és jót beszélgettem a tüdőrákos bácsival, meg olvasgattam stbstb. Aztán megérkeztem Kecskemétre, leestem a vonatról, és Chloé nyakába ugrottam. Sétáltunk egyet, körbenéztünk, aztán úgy döntöttünk inkább hazamegyünk, mert nagyon meleg van, és inkább később térünk vissza a belvárosba. [x D] Szóval megérkeztünk hozzájuk, megnéztük a kertet, meg a teknősöket, és levontam a következtetést, hogy beleszerettem a kertbe. x ] Bementünk, bemutatkoztam a családjának, aztán bementünk a szobájába, beszélgettünk, gumicukroztunk, stbstb. Aztán visszamentünk a városba, vettünk hajfestéket, meg összefutottunk Balázsékkal is, aztán elücsörögtünk az ottani Deák téren, így aztán megint trúdeákosnak éreztem magam. x D Nagyrészt ennyi a péntekről, mondom, szenilis vagyok. Szombat. Felkeltünk, és nekiálltunk hajatfesteni. Féltem.
Kibaszottulhúdenagyon féltem, de akkor még nem tudtam. Közben megjöttek Lucáék, Chloé kibontotta az ajándékaikat, aztán meg lemostuk a hajamról a festéket, és áááá nagyon jó lett, most már végre újra rózsaszín vagyok. ^^ Szóval elvoltunk így négyen. Aznap viszonylag korán lefeküdtünk aludni, mert másnap korán kellett kelnünk, hogy elkészüljünk. Vasárnap. Felkeltünk, reggeliztünk, készülődtünk, aztán irány Pest. A vonatút egész gyorsan elrepült, elszórakoztunk azzal, hogy beadtuk a velünk egy kabinban utazóknak, hogy mi igazából Japánban élünk, és amikor leszálltunk a vonatról majd meghaltunk a röhögéstől. Anyumék kijöttek elénk, tarháltam tőlük pénzt, aztán mentünk tovább, fel tetőre. Beszélgettünk, aztán egyszer csak Zetsu vala hívott, hogy Westendben vagyunk-e. Így aztán lementünk hozzájuk, mekinél találkoztunk, aztán Korti elkísérte Dalmit, mi pedig bementünk Happy Meal-ezni. Ezek után mentünk fel tetőre, ahol elvoltunk, beszélgettünk így… őőő nem tudom hányasban. Ott volt ugye Korti, Macs, Chloé, Zetsu, később Kiba[szott] és Eszti is. Néha odatévedt Rudi BÁCSI is, és beszélgettünk. Aztán lőn 7 óra, Nikooo.
Nippon Groove, 19. Vasárnap
Szóval 7-kor találkoztunk Nikoval, illetve Andrissal is, akit még úgyszintén Martionról ismerek [de psszt, ez titok vala]. Szóval igen, beszélgettünk, aztán elmentünk alkoholt venni, Andris pedig lelépett, egyszóval ott maradtunk 3-an lányok, ittunk, vécére szaladgáltunk stb. Később megjöttek a többiek is őő… Hisztispicsapeti, a haverja, Zetsuék ugye, Ádis, és Peti, meg még… sokan, akik még később estek be, de innen már kicsit kevesebb infot tudok közölni, mert nem emlékszem mindenre tisztán. 6-os villamos, Petőfi híd Budai hídfő ugye, a Duna partján még leültünk inni természetesen, mert még maradt alkohol. Békésen elfogyasztottuk, nevetgéltünk mindenfélén, amikre nem emlékszem, aztán bevonultunk az A38-ra. Ott aztán volt minden, tánciztunk, kiabáltunk a hídon táncoló formának, hogy vegye le a nadrágját is, és megmutatta a seggét, meg őőő táncoltunk, meg egy forma meghívott absinthe-ra és őőő… Ja, igen, a hídon táncoló formával táncoltunk is, és rohadt vicces volt. x D Aztán valami zenére muszáj volt felszaladnom táncolni, és seggrevágtam magam a lépcső előtt, ami amúgy nagyon vicces volt. Hajnalban jöttek a retrosok is, és izé az egyiket sunáztam volna, de aztán nem sunáztam, mert uram van, meg amúgy sem illik retrosokat sunázni. Be is szóltam nekik, hogy hűű retrosok, és amikor vigyorogva jöttek kifelé, mondtam nekik, hogy jééé, az előbb nektek szóltam be, hogy hűű retrosok, de csak azért, mert gázak vagytok. Igazából ezek után teljesen jól elspanolgattunk velük, aztán go haza, alszi. Az elkövetkezendő pár nap nem lényeges, leszámítva a tegnapi Erusshos, Krisztás napot. 
Szerda este, Stop Shop, Érd city
Szóval tegnap taliztunk Krisztával, meg Erusshal, és velük gengeltem Érd City központjában. Mindenféle faszságról beszélgettünk, mókáztunk, kacagtunk, meg inglisül beszéltünk. Aztán le akartuk hívni a Bettit, aki a lakótelepen lakik, ahol sok a szunyog, de nem sikerült, a telefont is lenyomta, szerintem 9-kor ő már alszik, vagy maszturbál, vagy nem tudom… Hát igen, ez a mai világ… Szóval vissza mekihez, ott gengeltünk előtte, aztán meg a sétálóutcában [érden ilyen is van, bleee], ott pózoltunk muskátlival, oszloppal, meg mindenfélével. Izé, azt hiszem ennyi röviden, aztán mentünk haza, és pont. Anyukám pasija meg hozott nekem Ice Tea-t, és ezt közölnöm kellett, mert mindig teljesen meghatódom tőle. x $ A saját anyám nem hoz nekem Ice Tea-t. x $ x D Na mindegy, szóval meghatott, hogy gondolt rám.
Holnap CSB-zünk Krisztáéknál, lehet lenézünk Club Spätenbe, de én félek, hogy megtapogatnak majd a cigányok, meg belenyúlnak a hajamba a retrosok. Igazából már paranoiás vagyok.
Szombaton meg Digital Sushi, és előtte végre láthatom Petit. Ł *-*
Csend Ł csütörtök, júl 16 2009
Csakmondomésmondom Balaton, BFYC, Csend, hajó, Kenese, vitorla, vitorlázás 7:26 du.
A post nem arról fog szólni, hogy mennyire is szeretem, ha csend van, sokkalta inkább a Balatonkenesén eltöltött két csodálatos napomról.
Apu azt mondta, reggel 8-ra itt lesz. Nem volt, kb 11-kor sikerült elindulnunk innen Érdről, először le a mamámhoz, utána pedig Kenesére. Nem tudom hányra érkeztünk meg, átvettem a fürdőruhámat, mert oltogattak és… A nagyim be volt csiccsentve, és amikor elkezdtem részletezni, hogy mennyire nem nézek ki jól bikiniben leöntött egy vödör vízzel, bent a szobában. x D Nekiálltunk steaket sütögetni, meg sörözni, és teljesen jól éreztem magamat. Utána go Kenesére. Elrendezkedtünk stb, aztán ki is mentünk vitorlázni. Namármost szél nem volt, úgyhogy az egész egy nagy pancsolásba torkollott, aminek során vizes lett a hajam, úgyhogy immáron olyan bokor-szerű ábrázattal mentünk vissza a kikötőbe apám haverjaiért. Megint fürcsi, apámék ugráltak a hajóról, én úsztam pár kört, meg olvasgattam. Estére értünk ki újra partra, onnan viszont azonnal mentünk el megintcsak ketten apukámmal a Honvédba, ahol szintúgy kikötöttünk, elmentünk zsíros kenyeret enni [ez komoly, igen, én zsíroskenyeret ettem], magamba öntöttem 3 pohár vbk-t apám fröccsöt, rá is gyújthattam, kicsit be is baszcsiztam. ^^* Vissza BFYC-be, lezuhanyoztam, aztán alvás. Ami furcsa az az, hogy éjszakára jött egy elég erős vihar, villámlott, és úgy fújt a szél, hogy már-már azt hittem felborítja a Csendet. Be is kellett zárkóznunk, mert szakadt az eső, és nem lett volna túl mókás, ha szétázik az egész hajó.
Másnap reggel olyan 10 környékén magunkhoz tértünk, reggeliztünk, és megint mentünk ki a vízre. Most már jóval erősebben fújt a szél, nagyon, nagyon, nagyon élveztem, főleg, hogy én irányíthattam a hajót is. Elmentünk egész Alsóörs végéig, apám napozgatott, én meg élveztem a sörrel a kezemben a lehetőséget, hogy én kezelek most mindent a hajón. Igaz, hogy kétszer befordultam, apámat majdnem fejbevágta a… na nem tudom hogy kell írni… az a cucc, ami a főárbócra merőlegesen van… Na mindegy, úgy ejtik bum. x D Szóval az. Aztán fordultunk, vissza Kenesére, ott még pancsiztunk, ami úgyszintén jó volt, csak nagyon nagyok voltak a hullámok. Zuhanyzás, ilyenek, és én jöttem vissza Érdre, holnap pedig irány Kecskemét.
Nagyon is jól tudtam, hogy a vitorlázás jót fog nekem tenni, eszméletlenül jó kedvem van, a legnagyobb problémám az, hogy legétem, meg lebarnultam, így aztán most úgy nézek ki, mint egy cigány. Vicces az is, hogy két nap alatt úgy hozzászoktam ahhoz, hogy hajón vagyok, hogy még most is hullámzik a talaj. x DD
Ezt mondtam. szerda, júl 8 2009
Csakmondomésmondom 7:08 du.

Nahááát, mintha nem pont ma írtam volna erről, erre ránézek klubom üzenőfalára és… Szóval igen, mostmár mindenki visual kei lesz, megjósoltam. -.-
Most meg akarom osztani a véleményem. szerda, júl 8 2009
Csakmondomésmondom celeb, emo, famous, kawaii, kislányok, lolita, myspace, myvip, nyugati, scene, visual kei 4:50 du.
Celebek. Ezzel a szóval kezdeném ezt a postot, és nagyon szívesen be is fejezném itt, de nem, nekem most erről mindenképp írnom kell. Ezeknek a ”celebeknek” mostanság legfőbb ismertetőjelük a színes haj. Lehet, hogy fél éve még azt sem tudták mi az a myvip, myspace és társai, ahol aztán mi tééényleg celebek lehetünk, és az is lehet, hogy otthon ültek a könyveik, és a chat.hu világába zárva, már ők már híresek, úgymond celebek lettek. Általánosságban intelligenciaszint 0, az eszük kb annyi, hogy kivasalják, és feltupírozzák a hajukat, meg sminkeljenek… Ja, és hajfestés… Igen…
Előre szólok, nem akarok én megsérteni senkit, közbeszúrok egy ismert közmondást is, lévén kinek nem inge, ne vegye magára. Kösz.
Egyre több ilyen celebet látok. Nem, nem elegek a régi úgymond ”internetcelebek”, nekünk aztán kellenek újak. Jó. A probléma csak az, hogy ez a new generation, ez általában kibbbaszottul el van szállva magától. Itt nem az a lényeg, hogy szép legyél, kedves, vagy okos. A lényeg, hogy sok szín legyen a hajadban, legyen több, mint ezer ismerősöd, és sok képkommented. Nem is értem. Mostanra kezdek kiakadni attól, hogy ezek engem még le is néznek, szimplán irritálja őket a jelenlétem, többnyire csak azért, mert én nem vagyok olyan mint ők, illetve nem képzelem magam, nem is nevezem magam celebnek, elvégre basszameg, nem vagyok az, csak szimplán elég sokan ismernek. Szóval sokak szemében újabban csak szimplán irritáló vagyok. Ezek az új celebek mostanság azok, akiket kiutáltak Deákról, vagy valahonnan máshonnan. Jó. Kommmmolyan mondom, agyfaszt kapok.
Amúgy úgy látom kezd kimenni a divatból az, hogy mi most scene-ek vagyunk. Én ezt látom. Most újabban mindenki visual kei. Most ez lesz a divat???? Elgondolkodtató. Valamelyik nap megyek ki Nyugatiba, és sokan egybegyűlve hallgatják MTH-tól a Chu Chu Lovely Mini Mini Mura-t. Meg is lepődtem. A következő az lesz, hogy bishi fiúkat fognak követni a Westendben a 13 éves kislányok, és kicsit elborult arckifejezéssel kiabálják utánuk, hogy KAWAII. >.< Höh. x DD Na, szerintem vicces voltam, nevess.
Megérdemelt a dolog egy postot, ki kellett írjam magamból ezt a dolgot, mert már nem volt elég, hogy mondogattam. Ha tele lesz Pest visual kei-ekkel illetve lolitákkal, hát édeskicsiszivecskéim, ne lepődjetek meg, én ezt előre megmondtam, és egy két hónapon belül így is lesz. ; )
Június 26. – 09. eddigi legeseménydúsabb napja. szombat, jún 27 2009
Csakmondomésmondom alkohol, buli, Digital Sushi, nyugati, party, szórakozás, verekedés 5:05 du.
Muszáj egy postot feldobnom ide a tegnapi napról, lévén elég sokminden történt. Kezdjük talán a Nyugati-Pu.-s eseményekkel, arra úgyis sokan kíváncsiak gondolom…
Öt óra, Miya megérkezik a Nyugatihoz, barátkozik össze-vissza. Rigóval meg még pár emberkével ettük a muffinjaimat, beszélgettünk ruhákól, öltözködésről stbstb, aaaztán Alexa is visszatért, úgyhogy elmentünk piát venni. Nekem az estére kezdésnek jó volt egy üveg pezsgő, úgyhogy egy Törley édessel indítottunk. Eliszogattuk a 26-os busz megállója mögött, aztán… odajött egy bácsi. Elkezdtem hozzá angolul beszélni, az igazság az, hogy már akkor elég ittas állapotban voltam, ráadásul az angolom sem tökéletes, de azt hiszem talán a bácsié sem volt az, már legalábbis abból ítélve, amiket mondott, példaként fel is hozom, hogy ”tvájsz bjúúútifu lédiz”… Nekem tetszett, tény, hogy haldokoltam a nevetéstől. x D Elfogyott, elhúztunk, szegény, öreg bácsit otthagytuk, és mentünk vissza Westend elé. Rátaláltam időközben drága volt sulistársamra is. Szóval elég ittas állapotban leledzettünk már, de Adrit oltani így is vicces volt. Aztán egy lökés, és arra eszméltem fel, hogy az a csíkoshajú kis picsa kapaszkodik a hajamba, meg karmol. Én nem tudom mit csináltam, de a lényeg, hogy elég erősen kiakadtam azon, hogy hozzámért. Egyrészt szétbaszta a hajamat, másrészt a rohadt körme miatt sebes lett a vállam, ha pedig elfertőződik, vagy még egyszer hozzám ér, akkor elég rendesen balhét fogok csinálni a dologból. Szóval, aztán láttam, hogy már Timi üti, a csaj meg tépi a haját, aztán az egész átment valami olyasmibe, ami engem leginkább egy tömegverekedésre emlékeztetett. Én szokás szerint leblokkoltam, azt sem tudtam mi van… Aztán a következő kép, Figo üvölt velem, én meg próbálom mondani neki, hogy engem neki löktek, de nem fogta fel… Nem is értem miért avatkozik bele, ha nem is látta az egészet. Továbbá, mint utólag megtudtam, az egész előre meg volt beszélve a kiscsaj öccsével – akik mindketten eufórikus mosollyal az arcukon méregettek minket, és élvezték, hogy Figo üvöltözik velünk miattuk -, illetve a csaj még le akarja rendezni velem ketten. Én ugyan egy ujjal hozzá nem nyúlok, már akkor délután is erősen gondolkoztam rajta, hogy én gyorsan elmegyek fürdeni, meg hajat mosni, mert nem bírom elviselni azt a tényt, hogy hozzámért. Figo aztán Timivel is kiabált, Alexának pedig elég durva dolgokat vágott a fejéhez teljesen jogtalanul. Timivel aztán elmentünk hajat csinálni, közben találkoztunk két csajjal, akik még jöttek DS-re, aztán mire kiértünk ott voltak Uzuék is. Még próbáltam vígasztalni Alexát, de nem ment, lévén ebben sosem voltam jó…
Aztááán elindultunk Borárosra, onnan 23-as közben eliszogattuk a Cherry-t, amit egyik lány hozott. Egyszer csak odaértünk, aztán úgy döntöttünk Krisszel, hogy mi még inni akarunk, úgyhogy hárman [Uzu, Krissz, Én] elindultunk szépen boltba, ahonnan hamarosan egy üveg VBK-val [nem, nem vérben bukfencező kurva, és nem is vizes banán kanderizálva], amit boldogan megiszogattunk ott Gyár előtt. Nem tudom mi volt aztán, annyi biztos, hogy pattogtam össze vissza, mert ha ittas vagyok mindig elég erősen barátkozós, és hiperaktív leszek, úgyhogy egennn… Aztán józanodtam, Krissz eltűnt. Xegával is kimentem a boltba, megint VBK, megint megittuk, mondjuk most már mások is ittak belőle, mondjuk felét nem is ismerem, de na. Neveket nem tudok, pedig volt aki elmondta a nevét, de gomen, nem emlékszem. ^^* Zene… emlékszem, hogy volt Dokuro-chan, arra bementem táncolni Maylennel, meg kint énekeltük az Aranka szeretleket. x D [meg később sok minden mást is] Kb. 4-kor jött értem anyám, úgyhogy beestem a kocsiba, és majdnem bealudtam.
Aztán elmeséltem anyámnak az Adris sztorit még útközben, el akart küldeni valami küzdősportra. Nem tudta megérteni, hogy ”úrihölgy nem verekszik”… Nem vagyok egy ilyen utcai emberke, aki drogozik, verekszik stb., és noha anyám nem ezt szeretné, ettől függetlenül elég nehéz volt felfognia, hogy én nem vagyok ilyen.
Összességében elég jól telt az este, akiket megismertem [de elfelejtettem a nevüket] azokat örülök, hogy megismerhettem, akiket meg nem, azok baszhatják. ^^
A végére pedig megérdemlünk pár partyphoto-t azt hiszem. ^^ Néhány rész nem túl világos, sokat teleportáltam, és nem emlékszem éppen mindenre. x D
Mert punnyadni jó… egy bizonyos mértékig. csütörtök, jún 11 2009
Csakmondomésmondom érd, falu, fénykép, történet, unalom 8:20 du.
A vonatról leszállván lázadozva vonszoltam magam a szakadó esőben egész anyám kocsijáig, aztán bevetettem magam az ülésre. Rohadtul fájt a fejem, minél hamarabb haza akartam érni, hogy kapjak fájdalomcsillapítót, erre kijelenti drága édesanyám, hogy Szilvi [nagybátyám asszonykája] fagyit kíván, el kell szaladnunk fagyiért. Belázadtam kicsit, mert belegondoltam abba, hogy ha én kívánnék meg valamit mikor hozna nekem bárki is, amikor nem is jár arra, de nem baj, lényegtelen, jó, menjünk. Elücsörögtem a Plus előtt, szívtam a Slágert, olvastam az apámtól kapott tőzsdés könyvet [ami egyébként érdekesnek tűnik ^o] ], majd szépen elindultunk anyukámmal haza… Szakadt az eső, ellenben az ég… leírhatatlanul szép volt, volt benne lila, narancssárga, citromsárga, kék… Tényleg nem tudom leírni, gyönyörű volt. Igyekeztem, hogy a képem visszaadja azt, amit láttam. [Köv postban látható.]
Folyt. köv. szerda, jún 10 2009
Csakmondomésmondom 10:22 du.
Üdv újra azoknak, akik régebben olvasták ezt a blogot, és azoknak is, akik most járnak itt először.
Elindítom a blogot, megint, a magánjellegű témákat rendszerint csak nagy vonalakban felvázolva, ellenben partyfotókat, fényképeket fogok feltölteni, na meg ha néha napján eszembe jut valami, amit viszont nincs hova leírnom, akkor az is ide fog kerülni. Nem celebblog, itt előre szólok, nem vagyok se fémösz, se raj, se májvipceleb, nem akarok, hogy nyolcszázan olvassák naponta a postjaimat, és azt sem, hogy ebből legalább hatvan százalék kommentáljon is. Nem akarok kikerülni Napiszarra, se a Fékcelebzre, és le van kopirájtolva minden, úgyhogy vigyázz magadra, mert beperellek. x 3
Ennyit szerettem volna, így kezdésnek, sziasztok.






