Igen, ez lesz itt az utolsó post. Túl sok a rossz emlék, túl sok itt a szar, túl sok olyan van itt, amit nem akarok véletlenül sem visszaolvasni. Ennek örömére megnyitottam a Kiestem a fejemből-t [x DD], úgyhogy innentől ezen a címen továbbra is figyelemmel lehet kísérni életem kisebb-nagyobb történéseit.
ittasan, kisbetűvel kedd, aug 11 2009
Uncategorized 9:56 du.
egyrészt, azért írok kisbetűvel, mert lehalkulna a zeném. szar a billentyűzet még mindig, és csak caps lock-kal lehet nagybetűt írni, akkor is lehalkul a zene. xd és most nincs kedvem lehalkulítani a zenét, úgyhogy nem baszakodom. kicsit ittas vagyok, valóban, alvint üvöltök, és boldogan elvagyok a vörösboroskólám társaságában. embergyűlöletem fokozódik, lehet az alkohol hatása. mind csak emberek, és jelen pillanatban úgy érzem nincs rájuk szükségem. gondoltam ezt most a világ szeme elé tárom ameddig tudok írni, mert ez ma már nem marad így sokáig… bebaszok most mint a szemét, ennyitől meg menni fog. xd nem invitálok senkit, kriszta is vagy jön, vagy nem…
és szerenék bemásolni egy verset, amit egyik kedves barátnőm írt. igazság szerint úgy érzem valamilyen szinten igaz rám is. persze nyilvánvalóan sokan úgy fogják érezni azok közül, akik elolvassák, tekintettel arra, hogy caty jól írta meg, ennek okán könnyen megértik, és úgy gondolják, ez nekik íródott.
Nem tudom,mi erösebb:
Az emberundor érzése
Vagy a magány.
Barátkozzak érdemtelenekkel a társaságomra,
Vagy fájjak egyedül?
Jobb lenne,ha egy akárki fájna velem?
A beletörödés nem megoldás,
De segít enyhíteni azon,amin már
Nem tudok változtatni.
A legtöbben untatnak.
Aki érdekel,vagy messze van,
Vagy én vagyok az,
Aki meg nem felel.
Jobb híján az ördög ül a vállamon.
Tudom,le kéne pöcköljem balra.
De nagyon egyedül lennék nélküle.
Az angyal már elhagyott,
Mikor legutóbb hibáztam.
Mivel nem hallgattam rá,megbántottam.
Borzalmas az emberi természet.
Félek öszinte lenni magamhoz magamról,
Mert elöjön a depresszióm.
Mindenki manipulálja még a szeretteit is,
Nincs összetartás és igazi,feltétlen szeretet.
Vagy ha van,sárba tiporják,mert a másik számító.
Hogy bízhatnék így bárkiben is?
Ha valaki öszinte is lenne magától,
Már rég belepusztult a magányba,
Vagy nem mer embert keresni maga mellé,
Mert tudja azt,amit én,és inkább feladja.
Elbújik mindenki elöl,és én ebbe tartozom sajnos.
A mindenki egy apró törtrésze vagyok csak,
Így nehezen venne észre.
Ennek ellenére én nem adom fel,
És keresem azt,akivel méltóak vagyunk egymásra.
Sürü a szüröm,de van eléggé aprócska homok a sziklák közt mindig.
[Caty http://catyinwonderland.wordpress.com/]
Dekadencia és introspekció kedd, aug 11 2009
Uncategorized 5:59 du.
Dekadencia – hanyatlás visszaesés. Introspekció – saját lelki állapotunk tanulmányozása. Na meg Hiperkarma, mert mit hallgatna ilyenkor az ember. Gondolkodj pozitívan flash. Namármost pozitív gondolkodás az jelen esetben nem megy, valahogy mindenkinek feltűnhetett az utóbbi időben, aki figyelemmel követte a blogom. Látványos kedélyingadozásaim vannak. Igenigen. Ha ráveszem magam, hogy elmenjek itthonról nem látszik, hogy rossz kedvem van, az önirónia is megvan, nagyon jókat tudok nevetni saját gondjaimon… aztán hazajövök, és megint csak rám nehezedik a dolgok súlya. Most pedig ismételten nem bírom ki, hogy ne írjak, még akkor sem, ha igazából ehhez senkinek semmi köze. Hát a nagyapám. Teszem azt Ő is meg fog halni, már nem tud tisztán gondolkozni, tegnap furcsa dolgokat kiabált, és én ott tartottam, hogy legszívesebben megütném… És természetesen folyamatosan azt kántálja, hogy mi lett az életével. Mi lett az életével? Hát akkor mi a fasz lett az én életemmel? Peti is mondja, hogy ő milyen szerencsétlen. Basszátok meg, akkor az én életemmel mi lett? Meg vagyok áldva egy nagybátyjal, aki teljesen összeomlott nagyanyám halála óta, a nagyapám egy alkoholista, és rendszeresen leribancoz újabban, anyámmal, aki ki tudja meddig bírja még [és én tehernek érzem magam], egy apával, aki nem törődik velem, és újabban csak itt vagyok, teljesen egyedül… és félek. Megvallom félek, kibaszottul félek, mert eljött a pillanat, amit én már hónapokkal, évekkel ezelőtt megjósoltam. Egyedül maradtam. Senkinek nincs ideje velem törődni, legalábbis családon belül nincs, családon kívül pedig szintúgy nincs, mert… kire számíthatnék? Többnyire senkire. Nagy valószínűséggel ez önnön zárkózottságomon alapul, elvégre én vagyok az, aki utál mások előtt sírni, és még az érzelmeiről sem szeret igazán beszélni, legalábbis anélkül, hogy nem nevetne rajtuk. Őszintén szólva nem tudom mi lesz velem, és most is csak itt ülök tétlenül, és várom, hogy jobb legyen. Mi lett az életemmeeeeel? Már megint. Hát papa, nem tudom, nem én iszom üvegszámra a kannást…
Vége van péntek, aug 7 2009
Uncategorized 5:14 du.
A nagymamám meghalt. Tudtuk, hogy ez lesz, és persze mindennek eljön a vége, de én nem gondoltam, hogy így, és ilyen gyorsan. Ezért gyűlöltem mindig is a kórházakat, minden rokonom kórházban halt meg. A dédim, a nagypapám, most pedig a mamám… Én… nekem egész jó kedvem volt. Gondoltam megjavul minden, gondoltam rendbehozok mindent magam körül, és ő is meggyógyul. Nem gyógyult meg. Én soha többet nem megyek orvoshoz sem… és most egy ideig sehova máshova sem. És itt maradt a nagyapám egyedül. Eddig is ivott, részegen tántorgott naphosszat, és a nagymamámmal beszélgetett, aki nem volt ott. Ő gyenge, és önző, talán ennyiben hasonlítunk is, de én nem fogok lerészegedni, pedig jó lenne. Drogokhoz sem fogok nyúlni, pedig akkor biztos boldog lennék. A nagyapám, na most ő is meg fog halni, mert halálra fogja inni magát, vagy alkoholmérgezést kap, vagy elviszi a mája. Nem tud magáról már. Nagybátyám kezd megőrülni azt hiszem… anyám kint zokog, de én nem mehetek ki, mert én nem tudnám megvígasztalni… ráadásul én is nekiállnék bőgni. Nem, most megint nekem kell felnőttnek lennem, és nemnemnemnem nem akarom, mert én nem vagyok felnőtt, én egy gyerek vagyok. Sorra egymás után szívom a cigit, nem mintha sokra mennék vele, vagy megnyugodnék. Mindennek vége… vagy valami újnak a kezdete, nem tudom. És azt sem tudom, hogy mit jelent meghalni. Még a szótárban sincs benne… Meghalni. Nem értem, nem tudom felfogni, kicsi vagyok, és félek, és egyedül vagyok. És fázom. Összesen egy hét elég volt ahhoz, hogy az egész életem összeomoljon… ergo kezdhetem újra.
A következményekkel nem is törődnek… szerda, aug 5 2009
Csakmondomésmondom and Hudenagylelkitrauma 6:14 de.
Nem vagyok annyira nagyon mazo, hogy idáig önszántamból, vagy csak úgy viccből fent maradjak, pedig ez mostanában nagyon divatos… Ébren voltam, fél hat körül járt az idő, amikor hallottam, hogy valaki elhúzza a kaput, és kiáll a kocsival. Kikukucskálok. Nagyapám. Megy el, de nem dolgozni, nem ing volt rajta. Megvártam, míg elment, megkerestem a leskelődéshez legmegfelelőbb pontot, és vártam. Nyomorúságos negyed órát töltöttem az ablakban, a redőny mögött, de… Hazajött papám. Visszaállt a garázsba, na mondom ez már jól kezdődik. Csukta be a garázskaput, ott van a kezében a bor. Hejj de jóóóó, szép napoknak nézünk elébe. Szívem szerint átmentem volna, leültem volna mellé, és na, akkóóó igyunk kijelentéssel töltöttem volna magamnak, és rágyújtottam volna. Talán észbe kapott volna. Nem vagyok már annyira gyerek, hogy ezt a példát kövessem, de követhettem volna, lévén ezt láttam tőle. Ha nem súlykolták volna belém, hogy ez rossz, én is ezt tenném. Ezt is teszem, csak nem ilyen mértékben. Nem is tudom mi lett volna a reakciója, talán asztalra borult volna, és elkezdte volna mondani, hogy de mást nem tehet… És akkor tőlem jött volna a kijelentés, lévén basszunk be mind. Talán nem is törődik mással, önző, mint feltűnt már az idők során, önzőbb, mint én. Anyámnak nem elég, hogy kórházban van a mamám, és… az orvos is azt mondta fel kell készülni a legrosszabbra. Nem. Nagyapámnak be kell basznia. Anyám persze bemegy holnap a kórházba, és nagyapámat nagy valószínűséggel nekem kell majd itthon tartanom, hogy ne menjen ő is. Aztán a szokásos szöveg, hogy én vagyok az ő Kiscsillagja, és le fog szokni a piáról. Várom.
Már nem tudom. kedd, aug 4 2009
Uncategorized 6:37 du.
Olyan jó élni. Kezdődött azzal, hogy Petivel vége lett, és gondoltam ennél rosszabb, már nem lehet. De igen, persze lehet. Nagymamám a kórházban… ma műtötték, de az első műtét után bevérzett. Még egyszer megműtötték. Ki tudja jobban lesz-e… Nagyapám is kiakadt, inni akar. Anyám kiborult, a vállamon sírt. Nem tudok értük mit tenni, nem értek a vígasztaláshoz, legfeljebb én is sírhatnék velük… de nem, mert csak rosszabb lenne nekik is. Könnyekkel küzködve írom ezt a postot, nem tudom mi lesz. Jobb lenne érzések nélkül. Senki sincs mellettem… Elég, kész, vége. Persze vége sem lehet, mert szükségük van rám. Nem tehetek semmit.
Nem fáj, hogy ugyanúgy fúj a szél… vasárnap, aug 2 2009
Uncategorized 10:51 du.
A hangulatom még mindig nagyonpörfikt, a tegnapi Capellázástól sem lett jobb… Amíg ittam aligha volt jobb, néha rámtört… 6 órája… 7 órája… Amikor pedig ücsörögtünk Danival, Danival, és Gergoval eljutottam odáig, hogy benyögjem 10 órája, végül nekiálltam sírni. Nem szokásom emberek előtt nyafogni, nem is tudom mi ütött belém. Valemennyit segítettek rajtam, időszakosan jobb kedvem lett, aztán persze megint gyakran rámjött ez az egész. Nem tudom, hogy most mihez kéne kezdenem, mert hiányzik. Már msnen ráírni sem merek, mert csak lejáratom magam még jobban… Még írni sem bírok, főleg nem értelmesen.
Az utóbbi pár napban gyakran elgondolkoztam a liliomokon. Nem mellesleg a kedvenc virágom, de ez talán nem is számít, nem is fogom leírni azt sem, hogy ezzel most mit akarok mondani, vagy világos, vagy nem.
Holnap elutazom, megyek Siófokra… Bízom benne, hogy mire hazaérek nagyrészt rendben lesz a lelkem, és képes leszek tisztán gondolkozni, legalább annyira, hogy beszéljek vele… vagy hogy rá merjek írni újra. Na mindegy, zavaros ez az egész post, felesleges a blog is, és feleslegesen írok. Megyek, alszom. Üdv, kedden, vagy szerdán jövök.
Cím nélkül szombat, aug 1 2009
Uncategorized 5:49 du.
A szomszéd gyerekek felszabadult kacarászása egyre csak arra késztet, hogy írjak, de nem tudom miről, és azt sem tudom, hogy hogyan. Vége, igen, ahogy az várható volt, nem is tudom mire számítottam, és most, hogy már nem kell ezen agyalnom kicsit felszabadultabban indulok neki a dolgoknak, mint alapjáraton tettem volna. Persze ismét elmorzsoltam pár könnycseppet, de most így 5 perc leforgása után már mosolygok az egészen. Reménykedem abban, hogy ma senkinek nem kell engem a földről összevakarnia sem, ahogy abban, hogy a szeptember elsejei fotózás jól fog sikerülni, és beindul a karrierem. x D Ja, meg újra írni fogok, arról, amit a legjobban gyűlölök… Winters tanácsára. Jó érzés, hogy állnak mellettem emberek, kicsit labilis vagyok mostanság. Na mindegy, ennyit akartam leírni, vicces lesz visszaolvasni. Most megyek és öngyi leszek, mert emós vagyok. x D Hah, nem, inkább írok.
Folytatom drágám szombat, aug 1 2009
Hudenagylelkitrauma and Zene, videó, ilyesmi 1:51 de.
Ha olyan hihetetlenül aranyos tudok lenni, akkor mondd már meg… miért nem bízol magadban? Ha te nem bízol magadban, én sem fogok benned, nem is várhatod el. Pedig hogy mondtad, hogy nyíljak meg előtted, hogy szeretnéd megismerni Miyát… Akkor nem kételkednél. És én sem benned. Ha a buta emós kis picsákkal akarsz szórakozni, akkor csináld, nyugodtan, de akkor ezt nélkülem, és felejtsd el. Hogy szeretsz velem lenni, még szeretsz is, igen? Kedves vagy, jó hallani, csak már nem hiszem el, sajnálom. Én bíztam benned… Jó lenne, ha eldöntenéd, mit akarsz, mondjuk már igazából mindegy is, összetörtem… Szorri, ennyit bírtam.
Egyre inkább gyűlölöm az embereket. Igaza van velük kapcsolatban is Wintersnek, velem kapcsolatban is.
Nem szeretem a könnyeket sem, már gyűlölöm őket, magamat is egyre inkább gyűlölöm miattuk. Már lassan 9 óta csak jönnek. Nem szeretem, ha vörös a szemem, nem szeretem, ha sírni látnak, ezt is gyűlölöm leírni, de én is csak ember vagyok, most meg beszélnem kell, írnom kell, csak azért, hogy elfelejtsek mindent, és másként induljak neki elkövetkezendő életem első napjának. Kétfelől látom a dolgokat, az egyik, a gyenge, aranyos kis Miya szeretne megölelni valakit, és kisírni magát a vállán, a másik, üres, és hideg Miya pedig szeretne elfelejteni mindent és továbblépni. El nem tudom dönteni, hogy mit akarok, annyi biztos, hogy a szívem mélyén már tudom, nagyon jól tudom, hogy csak anyám miatt élek, mert félek őt itt hagyni. Nagyon rég nem köt ide már semmi rajta kívül, amiért maradnom kéne, de gyenge vagyok.
Édesistenem, ez az egész visszaolvasva borzasztóan hangzik, mint minden, amit valaha is írtam. Winters, érted már, hogy nem tudok írni?
